Gyömbér 1.
Öten vágtunk neki a túrának, négyen síléccel, és egyedül az én sítudásom hagyott némi kívánnivalót. A Gyömbér(szlovákul Dumbier) sítúra-paradicsom télen, ilyenkor a szlovákok elözönlik a hegyet és úgy "tolták fel" léccel, hogy csak úgy suhantak el mellettünk. Igaz, hogy a többieknek csak lesikló lécük volt, tehát a hátukon kellett hozni a több kilós bakancsot és a lécet. Ennek ellenére Judit és Tündi hősiesen nyomták fölfelé, én meg igazán kényelmes tempót mehettem. A Gyömbér nagyon kellemes hegy, a Trangoska parkolóból 1100 méterről kényelmes szintemelkedéssel érjük el az 1720 méteren lévő házat. A ház gyakorlatilag hó allatt volt, de a teraszon eszményi látvány mellett lehetett enni-inni. Mi sokat nem tököltünk, mert még előttünk volt 300 méter szintemelkedés a csúcsig. Benéztem a csúcs alatti lejtőt és kisebb szívrohamot kaptam, gőzöm sem volt, hogy a négy napos sígyakorlatommal onnan hogyan fogok lejönni. De gondoltam, legfeljebb a lábaimat veszthetem, tehát go for it...
A szlovákok továbbra is csak suhantak mellettünk, a dráma az, hogy sokan egyszerű futóléccel...
A csúcsig elég könnyedén felcsúszkáltam, a többiek nyomot taposva... itt káprázatos panoráma, szerencsére felhők se voltak...
és innen kezdődött a neheze...le is kellett jönni.
Judit káprázatos síelő-stílusával még a vizes hóban is olyan eleganciával jött le, mintha a legtutibb St. moritzi sípályán lenne... de sok időm nem volt bámészkodni, mert a kanyarodással foglalatoskodtam, ami egyáltalán nem volt egyszerű feladat, lévén, hogy az olvadó hó gyalázatos módon megnehezített minden manővert. Arról nem is beszélve , hogy a fákat is kerülgetni kellett. Egy idő múlva mindenki arra ment, amerre jónak látta, vagy inkább tudott. A széles lejtő hamarosan egy szűk katlanba torkollott, ahol a szétszabdalt ösvényen kellett valahogyan lehetőleg esés nélkül leevickélni. Ez nem sikerült.
Az út illetve ösvény lefelé már kevésbé volt technikás, bár eléggé keskeny vályúban kellett fordulgatni, de innen már igazi örömsíelés volt.
Ezért két hét múlva megismételtük az akciót... ezúttal Vancsó Zoli fotós is velünk tartott, aki képeket is ígért a túráról....egyelőre Arató Juci képei kárpótolnak, mert azok is gyönyörűek. Persze a második túrára inkább a kameráját cipelte, mint a síbakancsát. Azért a csúcson, miután megettük a kandírozott gyömbért (ami állításom szerint erősen potencianövelő hatású és ennek ihletésére született a középső felvétel:)), nagylelkűen felajánlotta, hogy szívesen lesiklana a lécemmel, ha esetleg elegem lenne a "szívásból". Nem éltem e nagyvonalú gesztussal, és inkább megpróbáltam újra a lesiklást -most egyedül. Határozottan jobban ment, össze-vissza egyszer estem...szóval gyömbér télen-nyáron...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése